Első születésnapi fotózás

Születésnapi fotózás

Az első születésnap

Nem csak a gyermek, hanem a felnőttek, és az egész család számára is mérföldkő és fontos ünnep: a szülők megünnepelhetik, hogy egy éve váltak szülővé, és hogy sikeresen vették ennek minden akadályát, míg a gyermek élvezheti a kizárólagos figyelmet, a finom falatokat és az ajándékokat.

A gyermek számára továbbá az is nagyon szép ajándék lehet, ha a jövőben fotók formájában közösen fel tudja idézni a családjával ezt a napot. Így rá tud csodálkozni, hogy milyen sokat változott és mekkorát nőtt az évek során.

Természetesen a buli nem maradhat torta és lufik nélkül. Az esemény fénypontja pedig az, amikor az ünnepelt elfogyasztja az első falatokat a tortából, ha lehet, kézzel, és minél maszatosabban. Ezek a pillanatok mind annyira szívmelengetőek, hogy nagyon szeretni fogjátok majd újra és újra végignézni a róla készült képeket.

Helyileg hol?

A fotózást akár a születésnapi zsúron is tarthatjuk, de szűkebb körben, akár stúdióban vagy a család otthonában is.

A zsúron készült fotók azért is hangulatosak, mert a gyermek később megnézheti, milyenek voltak akkoriban a családtagjai, vagy hogyan nézett ki az otthonuk.

A stúdióban készült fotózás előnyei, hogy kevésbé kell kapkodnunk, és a gyermek figyelmét kevésbé terelik el a rokonok, barátok, szépen megkomponált képeket tudunk készíteni, amelyre a szülők minimális dekorációval, lufikkal, tortákkal is készülhetnek. A gyermeket szép ruhába öltöztethetik, amit csak a fotózás erejéig (30-60 perc) kell viselnie (és a szülőknek is csak eddig kell figyelniük, hogy ne legyen foltos vagy piszkos 🙂 ).  A stúdióban készülhetnek fotók a szűkebb család tagjairól is.

Néhány egyéb hasznos tipp ahhoz, hogy tökéletesen sikerüljön az első születésnapi fotózás:

  • lehetőleg legyen kipihent a baba, ne közvetlenül az alvás előtti vagy utáni időszakra időzítsük a fotózást. 
  • érdemes jóllakottan érkezni, vagy néhány apróbb nasival készülni a fotózásra, ezek apróbb nyűgös helyzetekben sokat tudnak segíteni. 
  • érkezzetek abban a ruhában, amiben a fotókon szeretnétek, hogy szerepeljetek. Az öltözködés általában nem szokott tetszeni a gyermekeknek, kerüljük az ezzel járó felesleges stresszt. A világos, pasztell színek nagyszerűen szoktak mutatni a képeken!
  • élvezzétek a fotózást, ne görcsöljetek túlságosan azon, hogy mosolyogjon vagy pózoljon a gyermek! A végeredmény ígyis, úgyis tündéri lesz! Azt javaslom, inkább mókázzatok, játsszatok a fotózás közben, így biztosan szuper képeket fogunk készíteni.
  • készüljetek tortával, lufikkal, minimális dekorációval. A fotózás legszenzációsabb része mindig a tortarombolás, amikor a gyermek igazán kiélvezheti a saját első tortáját! 🙂 Fontos, hogy a csokikrém, vagy sötétebb színű krémek kevésbé mutatnak jól szétkenve, illetve a későbbi takarítás is nehézkesebb lesz, úgyhogy valamilyen világosabb, esetleg fehér színű tortát javaslok a fotózáshoz. A túl sok dekort és a gyertyákat sem javaslom a tortán.
  • hozzatok kedvenc plüsst vagy játékot magatokkal, hogy a gyermek figyelmét le tudjuk kötni, illetve a hangulatát oldani.

Remélem, hozzá tudtam járulni az első szülinapi fotózásra való felkészüléshez ezzel a bejegyzéssel. Természetesen nem csak az első születésnapra vonatkoznak a fenti gondolatok, a gyerekek bármelyik születésnapja különleges esemény. Tapasztalataim szerint azonban az első a legnagyobb mérföldkő, ezt szoktátok leggyakrabban fotózás keretein belül megörökíteni!  Ha esetleg kedvet kaptatok hozzá, foglaljatok bátran időpontot elérhetőségeim egyikén!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fill out this field
Fill out this field
Adjunk meg egy valós e-mail címet.